Magyar euró » A 10 filléres kibocsátása

Világrekorder infláció után került sor a Forint 1946-os bevezetésére. A pénzverdének csupán 7 hét állt rendelkezésére mindarra a munkára, amire a Pengő kibocsátásának idején még egy éve volt. Így a megfeszített munka mellett augusztus 1-jén csak a tombak 2 filléres, alubronz 20 filléres és alumínium 1 Forintos érmék valamint a 10 Forintos bankjegy kerültek forgalomba. Ezek mennyisége sem volt kielégítő, így gyártásuk elseje után is lefoglalta a kapacitásokat, nem volt idő a további címletekkel foglalkozni.

A Beszkárt révén kerültek forgalomba az új 10 filléresek

A (kis-) budapesti tömegközlekedést ebben az időben a BSzKRt, a BKV elődjének az elődje szervezte. Ez pedig a háború után elsősorban villamos közlekedést jelentett. A vállalat ugyanis mindössze egy tucat működőképes autóbusszal rendelkezett, elsősorban a gumiabroncsok hiánya miatt. A villamos (átszálló-) jegyek árát sokkal fontosabb kérdésnek tartották, mint azt gondolnánk. Bár a Beszkárt magasabb díjat szeretett volna elérni, a Gazdasági Főtanács a polgármester javaslatára a megállapított egyforintos tarifa további csökkentéséről döntött. Az elgondolás szerint az egész forintos jegyár magával vonta volna egy sor terméknél, hogy filléres ár helyett azok is forintra kerekített összegbe kerüljenek, ezzel eleve rontva az új pénz értékét. Az átszállójegy így végül helyben megváltva 90 fillérbe került, az előre megvásárolt tízes gyűjtőjegy 8 forint, a munkás hetijegy 7 forint lett. Ehhez képest egyetlen autóbusz átszállójegy ára 3 forint, a fogaskerekűn a hegymenet 1,80 a lejtmenet csak 1,20 forint volt :) Ez az árképzés így veszteséges lett, az évi 27 milliósra becsült hiányt a városnak kellett kipótolnia.

Eᶽ  a 90 filléres jegyár – mint hamar kiderült – hatalmas logisztikai problémához vezetett. Hiszen minden jegy váltásakor 5 db kétfilléresnek, esetleg 2 db tízmillió adópengős pénzjegynek is gazdát kellett cserélnie. A kalauzok már kora reggel kifogytak a váltópénzből, az utazóközönség részéről egyre több panasz érkezett. Gyors megoldásként a vállalat a régi szakaszjegy és váltójegy zsetonokat akarta forgalomba helyezni 10 és 20 fillér értékben. Ebbe a Gazdasági Főtanács nem egyezhetett bele, hogy a forint bevezetése után két héttel szükségpénzeket bocsássanak ki. A tízfilléresek kiadása egyre égetőbb kérdés lett mindamellett, hogy a többi címlet is gyorsan felszívódott a forgalomból. A pénzverde napi 700.000 darabos termelése mellett is általános volt az aprópénzhiány. Augusztus utolsó hetében legyártották az első 350.000 darab tízfillérest, amit teljes mennyiségben a Beszkárt kapott meg, hogy 30-ától vissza tudjanak adni a forintból.

Sajnálatos módon azonban a következő héten sem volt érzékelhető a váltópénz-hiány csökkenése. Az utasok kezdték a kalauzokat hibáztatni a helyzetért. A tízfilléresek szándékos visszatartására gyanakodtak. Arra, hogy egyesek így akarnak egy kis mellékeshez jutni.

Miután a pénzverde ígéretet tett a termelés megduplázására, a legyártott mennyiségnek már elégnek kellett lennie. Továbbra is minden új 10 filléres a Beszkárthoz került. Az a kalauz, aki ezek után nem adott vissza, bűntető eljárás elé nézett. Állítólag 10 embert el is bocsátottak a cégtől emiatt. Ugyanezen közlemény szerint a kalauzok 1000 db tízfillérest kaptak műszakkezdéskor. Valójában ez fordulónként 50 darabot jelentett, ami gyakran nem volt elegendő. A pénzverdére nehezedő nyomás ugyanakkor lecsökkent annyira, hogy hozzá tudjanak látni a 2 forintosok veréséhez is.

A régóta ígért 60 filléres villamos vonaljegy is forgalomba került szeptember 16-án. Ez is csökkentette egy kissé a 10 filléresek iránti szükségletet. Nem volt használható azonban a csúcsforgalomban, sem az egyetlen helyreállított villamos összeköttetésen a Duna két partja között, a Szabadság hídon. A korlátozások az utasok és a sajtó haragját is kiváltották, két héttel később el is törölték őket. Amikor azután október elején a Beszkárt nyilvánosságra hozta a pozitív mérlegadatait, a politikusok igyekeztek kezüket-lábukat törni, hogy ők legyenek, akik legelőször, a leghangosabban vagy épp a legnagyobb mértékben követelik a további tarifacsökkentést. Ennek eredményeként október 12-én életbe lépett az új díjtáblázat a 80 filléres átszálló- illetve a hasonló mértékben csökkentett árú többi jeggyel. Így tehát, mire kellő mennyiségű tízfilléres a forgalomba került, már nem is volt rá akkora szükség.

Érmék legyártott mennyisége / ezer darab
1946 szept. 5. 1947 végén
5 Ft 6.540
2 Ft 13.500
1 Ft17.41040.000
20 f2.730 28.480
10 f1.195 41.850
2 f 6.075 31.980



A forint 1946-os bevezetése
vissza az elejére